2015. február 2.

Gesztenyés-meggyes tekercs

A legutóbbi karácsonyra nem sütött nagymamánk fatörzs tortát, de nem maradtunk krémes süti nélkül. Anyukám ugyanis egyből beleszeretett az Erdélyi Konyha magazin karácsonyi számában megjelent gesztenyés-meggyes tekercsbe. Meg kell, hogy mondjam, meg is értem őt. Egy egyszerű sütiről van szó, ami nagyon mutatós, ünnepi alkalmakra kifejezetten tökéletes. Kis ideig hezitált, hogy megsüsse-e, végül természetesen elkészül ez az igazán finom desszert. A karácsonyi asztal dísze lett és nagyon gyorsan elfogyott.


Hozzávalók a piskótához:
- 4 tojás
- 4 evőkanál cukor
- 2 evőkanál liszt
- 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 1 csipet sütőpor

A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük a cukorral, amit apránként hozzáadunk. Egyesével beledolgozzuk a tojások sárgáját is, végül összeforgatjuk, óvatosan csomómentesre keverjük a kakaóporral és sütőporral elvegyített liszttel együtt.

Sütőpapírral bélelt, vagy kivajazott-lisztezett tepsibe simítjuk a masszát és 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. Még melegen feltekerjük a papírral együtt, nedves konyharuhába csavarjuk és kihűtjük.


Közben elkészítjük a gesztenyés krémet.

Hozzávalók a krémhez:
- 25 dkg édes gesztenyemassza
- 1,5 dl habtejszín
- 5 dkg porcukor
- 10 dkg magozott meggy

A tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük és hozzádolgozzuk a gesztenyemasszát. Jól elkeverjük.

A krémet egyenletesen rákenjük a kihűlt piskótalapra, tetejét beborítjuk a meggyszemekkel és felcsavarjuk a süteményt. Tálcára rendezzük.

Már csak a csokoládé bevonat hiányzik a tetejéről.

Hozzávalók a bevonathoz:
- 10 dkg étcsokoládé
- 1 teáskanál olaj

A csokoládét egy edényben vízgőz felett megolvasztjuk, elkeverjük az olajjal és még melegen a tekercsre csurgatjuk.


Amint megszilárdul a bevonat, máris tálalhatjuk és szeletelhetjük, de az sem árt neki, ha 1 napot hidegen áll fogyasztás előtt.  Megbolondíthatjuk egy kis rumos meggyel, a krémbe kevert rummal, ha gyerekek, illetve sofőrök nem esznek belőle.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése