2013. december 12.

Linzer

Megígértem, hogy a linzer receptjével folytatom a bejegyzések sorát. Igyekeztem vele, hátha valaki még most hétvégén szeretné megsütni.

A blogon ez lesz a második "sima" linzer recept, az elsőt karácsonyi linzer néven lehet megtalálni. Azért adtam neki azt a nevet, mert mindig karácsonyra sütöttem meg. A mostani pedig csak linzer névre hallgat mindenféle jelző nélkül. Ez lesz az, amit év közben is megcsinálok, ha linzert támad kedvünk enni.


Olyan jó, hogy megkaptam keresztanyumtól ezt a receptet is! Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem az aprósütik közül a linzer a kedvencem. Nemrég összejött nálunk egy kis baráti társaság, még az általános iskolás találkozó után és a rendezvényen megmaradt sütiket nálunk ettük meg. Természetesen a linzer fogyott el elsőként, még úgy is hogy nem saját készítésű volt, hanem boltban vásárolt. Akkor megállapítottuk, hogy a linzerrel nem lehet melléfogni, ha valaki sütivel készül valamilyen eseményre.


Hozzávalók:
- 20 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 33 dkg vaj/margarin
- 1 tojás
- 47 dkg liszt
- csipetnyi só
- 1 citrom reszelt héja

Az egészet összegyúrjuk és legalább 1 órán át pihentetjük a hűtőben, de akár egy éjszakán keresztül is ott hagyhatjuk.
2-3 mm vastagra nyújtjuk, szaggatjuk (akár úgy is, hogy egy lyukas és egy teli forma legyen egy pár) és 180 fokon néhány perc alatt világosra sütjük. Vigyázzunk vele, nagyon hamar megbarnul.

Amint kihűlt, lekvárral összeragasztgatjuk a párokat. Én fémdobozba szoktam sorakoztatni, és minden egyes sort megszórok porcukorral.


Látható, hogy a karácsonyi linzerhez képest ebben a receptben több vajhoz kevesebb lisztet kell adni. Valamint kicsivel több cukrot is és az egészt tojást felhasználjuk az összeállításnál, nem csak a sárgáját.

Sokkal könnyebb volt ezzel a tésztával dolgozni, lágyabb is, könnyebben nyújtható. És omlósabb, ami nagy előnye!


Mazsi az új sütipecsétjét is kipróbálta, fenyőfás és hóemberes linzereket szaggatott a tésztából. Nagyon jópofa lett! A világos tésztán sajnos kevésbé látszik, mint a pepparkakor sötét tésztáján, de azért látszik. :)


Ha valakinek megtetszett a sütipecsét, ezen a linken találhat róla bővebb információt. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése