2012. december 4.

Meggyes máktorta

Ha már Andit emlegettem az előző bejegyzésben, folytatom egy olyan recepttel, amit szintén tőle tanultam és ezért legalább annyira hálás vagyok neki, mint a csokis kekszért.

Mindig problémám volt azzal, hogy ha egy recept csak tojássárgáját írt az adott sütihez. Mi legyen a tojásfehérjével? Mit csináljak vele? Oké, le lehet fagyasztani, de utána? Nem sűrűn sütök mézeskalácsot, amit aztán írókázni kell. Legnagyobb tépelődésem közepette jelentkezett Andi ezzel a tortával. Azóta ahogy összegyűlik egy kis üvegnyi (kb. 10) tojásfehérje, már állok is neki a máktortának. Szerencsére a család is megszerette, így évente 1-2-szer szívesen fogyasztják.

A Közös konyha(kert) blogon elolvashatjátok Andi minden részletre kiterjedő leírását és megnézhetitek az enyémnél sokkal szebb képeket. Andi többféle variációt is megadott a meggytöltelék elkészítésére, én csak azt fogom leírni, hogy nekem melyik változat jött be legjobban.
  

Legelőször két éve karácsonykor sütöttem meg a nagy családi ebédre. Mivel még nem volt tapasztalatom benne - bár Andi figyelmeztetett, hogy nagyon helyigényes süti - ezért kissé idegbeteg lettem a készítése közben és vitatkoztam magammal, hogy ugyan miért is ezt választottam? Miért egy olyan tortát, amit még soha nem sütöttem meg? A kinézete és az íze azonban kárpótolt mindenért, manapság pedig már rutinból csinálom. Nem ajánlom senkinek, aki irtózik a tojásfehérje kemény habbá verésétől, illetve annak időigényességétől vagy sikerének kétségességétől.

Nos, akkor álljunk neki. Legelőször a tortalapoknak.

Hozzávalók:
- 10 tojásfehérje
- 30 dkg porcukor
- 30 dkg darált mák
- csipetnyi só
- 4 db 25 cm-es kör sütőpapírból kivágva

A tojásfehérjét egy csipetnyi sóval felverjük, apránként hozzáadjuk a cukrot is és fényes, kemény habot verünk belőle. Óvatosan és egyenletesen elkeverjük benne a mákot is.
180 fokra előmelegítjük a sütőt.

Nekem 2 db lapos gáztepsim van, így egy-egy sütőpapír-kört belehelyeztem a tepsikbe. A masszát képzeletben négy felé osztottam, és egy-egy negyedet ráterítettem a sütőpapírokra. Egyenletesen kentem rá, hogy sehol ne legyen magasabb a tortalap. Nem kell félni, ha jól dolgoztunk és elég kemény habot vertünk a fehérjéből, nem fog lefolyni a massza a sütőpapírról.

Az előmelegített sütőben kettesével megsütöttem a tortalapokat. Kissé megemelkednek sütés közben, de szépen tartják a formájukat. Én még melegen szoktam lehúzni róluk a sütőpapírt, vigyázva, nehogy eltörjenek a mákos lapok. És most jön a neheze: helyet találni, hogy a négy tortalap hűlni tudjon.

Én most kissé megszenvedtem a sütőpapír lehúzásával, mert sajnos nem sikerült teljesen kemény habot verni a tojásfehérjéből, így eléggé lágy lett a tészta. Nagyon kellett vigyáznom, hogy ne törjön össze, nem volt egyszerű mozgatni sem.


Amíg hűltek a tortalapok, elkészítettem a meggyes tölteléket.

Hozzávalók:
- 2 üveg meggybefőtt
- 6 dkg étkezési keményítő
- 1/2 kiskanál őrölt fahéj
- 1/4 kiskanál őrölt szegfűszeg
- 1 csomag vaníliás cukor
- 3 evőkanál cukor
- 3 dl meggybefőtt-lé

A meggybefőtt lehetőleg magozott legyen, hogy ne hulljon ki a hajunk, mire végzünk. A 3 dl lében csomómentesre elkeverjük a fahéjat, szegfűszeget, vaníliás cukrot, cukrot és a keményítőt. Közepes lángon, állandóan kevergetve besűrítjük, majd hozzáadjuk a gyümölcsöt is.

Ezt is félretesszük hűlni.


Most következik a középső, grízes krém.

Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 3 evőkanál búzadara
- 10 dkg vaj
- 7 dkg porcukor
- 1 zacskó vaníliás cukor

A tejet meglangyosítjuk, hozzákeverjük a búzadarát, cukrot és vaníliás cukrot és folytonosan kevergetve sűrűre főzzük, majd kihűtjük a tejbegrízt.

Eközben a lágy vajat habosra keverjük a cukorral, majd hozzádolgozzuk a tejbegrízt is.


Végül összeállítjuk a tortát. Egy tálra óvatosan átemeljük az első mákos lapot, megkenjük a meggyes töltelék felével. Következik a második tortalap és erre simítjuk a teljes grízes krémet. Jön a harmadik lap és a meggyes töltelék másik fele. Végül az egészet befedjük az utolsó mákos tortalappal és amennyire csak tudjuk, óvatosan rányomjuk.

Meg szoktam szórni fahéjas porcukorral a tetejét, de általában mire tálalom, már nem látszik belőle semmi, mert beszívja a mákos lap. De legalább az ízét lehet érezni. Egy éjszakát pihentetem mindig, hogy jól összeérjen. Szépen szeletelhető, nem túl szabályos szélű torta lesz belőle. Aki szereti a mákot, annak biztosan ízleni fog.

Karácsonyra tökéletes desszert lehet. A leírástól nem kell megijedni, tényleg sokkal egyszerűbb és gyorsabb mint amilyennek tűnik.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése