2012. november 26.

Csokis keksz

A jolly joker süti, ami mindig nagy sikert arat és már sokszor húzott ki a bajból, amikor nem volt ötletem, hogy mit süssek. Szinte mindenki szereti, sőt van, akinek külön kérésre is sütöttem már, ugye Dávid és Tomi? :)

Tesómat viszont nem tudom lenyűgőzni vele, mert ő nem szereti az étcsokit, márpedig ez a keksz nem csak nyomokban tartalmazza azt. Egy adagnak már neki sem állok, mert pillanatok alatt elfogy, rögtön hárommal szoktam kezdeni. Így kapok körülbelül 45 db kekszet, attól függően, hogy mekkora halmokat helyezek a sütőpapírra.


A receptet Andinak köszönhetem, itt megtalálhatjátok ti is. Andi után Csincsilla is megsütötte, az ő verzióját pedig itt láthatjátok. Természetesen nem marahattam le tőlük én sem, még a Közös konyha(kert)-es pályafutásom alatt sokszor elkészítettem én is, de azt hiszem, oda nem posztoltam. Úgyhogy most éppen itt az ideje, hogy megmutassam az én változatomat.

Említettem, hogy három adagot szoktam egyszerre elkészíteni. Egyrészt azért, mert általában akkor sütöm, amikor nagyobb társaságot várunk, tehát biztosan nem marad belőle. Másrészt, ha marad is, akkor lezárt fém dobozban hetekig eláll és ugyanolyan finom marad, mint frissen sütve. Harmadrészt, a karácsonyi sütik közé sorolom már évek óta. Ez az egyik, ami biztosan készül a pepperkakor (róla majd később) és a karácsonyi linzer (róla is) mellett. Vagyis ha karácsonyra készül, akkor nem lehet, hogy kis adagot süssek belőle.

Viszont a hozzávalókat egy adaghoz adom meg, mert biztosan nem mindenki akar ipari mennyiséget előállítani belőle.


Hozzávalók:
- 15 dkg liszt
- 1 púpozott evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 1/2 teáskanál szódabikarbóna
- 1/2 teáskanál őrölt fahéj
- 10 dkg étcsoki durvára darabolva
- 10 dkg puha vaj
- 7-8 dkg cukor
- 1 tojás

Látható, hogy Andi receptjéhez képest kicsit változtattam rajta. A kakaópornál fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy púpozott evőkanál legyen, mert így lesz szép sötét színe a keksznek, főleg ha esetleg gyengébb minőségű kakaóport sikerül venni. A fahéj mennyiségét megnöveltem, mert nagyon szeretem azt a fűszert. Viszont a cukrot drasztikusan lecsökkentettem, akárcsak Csincsilla, mert így is elég édes lesz a süti.

Az elkészítését Andi tökéletesen leírta és csak őt tudom ismételni:

Robotgéppel habosra keverem a lágy vajat, a tojást és a cukrot. Egy tálban összekeverem a többi száraz hozzávalót és apránként a vajas masszához dolgozom. Jó alaposan kikeverem, hogy mindenhova jusson a kakaóból és a felaprított csokiból.

Sütőpapírral bélelt gáztepsibe fél evőkanálnyi halmokat szaggatok egymás mellé (kissé el fog terülni, ezért érdemes helyet hagyni köztük). Nem lapítgatom mint Andi és nem formálom olyan szép félgömbre mint Csincsilla. Egyszerűen az "ahogy esik úgy puffan" elvet követem, az én kekszeim kissé borzas kinézetűek lesznek.

A tepsit 200 fokra előmelegített sütőbe tolom és kb. negyed óra alatt készre sütöm a sütit. Amikor kiveszem a tepsiből, még kissé lágy állagú, de nagyon hamar megszilárdul.


Már akkor ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy megkóstoljam, amikor sül, hiszen az egész lakás tele lesz tőle csokiillattal.

Tominak évek óta sütök karácsonyra valamilyen sütit. Amióta anyukája meghalt, nem tudnám elviselni, hogy ne legyen legalább olyankor az asztalukon házi készítésű sütemény. Mindig meg szoktam kérdezni tőle, hogy milyent csináljak, amire általában ugyanazt a választ kapom: "Mindegy, de bőven elég egyféle.". Legalábbis az utóbbi időkig ez volt a válasz. Múltkor, amikor sütöttem a csokis kekszet, jót mosolyogtam magamban, mert elképzeltem, hogy mit fog válaszolni, amikor felteszem neki idén is a kérdést. És eltaláltam a válaszát! Ahogyan tavaly is, idén is ezt mondta: "Elég egyféle, mondjuk az a finom csokis keksz.".  Mondom én hogy jolly joker...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése