2012. szeptember 5.

Bulgur paradicsommal, uborkával és lilahagymával

Mindig jót nevetek, amikor bulgurt készítek, mert előre tudom, hogy ha valaki meglátja, megkérdezi: mit eszel? Én pedig jól nevelten válaszolok, hogy: bulgurt. Erre jön a következő kérdés: miiiiiiit?? És ekkor szoktam még nagyobbat nevetni, mert tudtam, hogy ez lesz a reakció, ez elkerülhetetlen.

Ugyanis úgy szokott történni, hogy ha valaki felteszi a második kérdést is, akkor elmondom neki, hogy mi is az a bulgur, sőt biztatom, hogy kóstolja meg. Erre ő megkóstolja, helyesel, hogy tényleg finom, majd abban a pillanatban el is felejti, hogy mi volt az. Legközelebb pedig újra felteszi azt a bizonyos két kérdést.

És ugyanezt a kettőt teszi fel az is, aki még soha életében nem evett bulgurt.


A Wikipediát hívtam segítségül, hogy kicsit tudományosabb magyarázatot adjak, mert így blogon keresztül nehéz azt mondani, hogy "tessék, kóstold meg", ha valaki még nem evett volna bulgurt a kedves olvasóink közül.

"A bulgur tulajdonképpen tört búza. Magyarországon a török éttermekben „török rizsnek” is nevezik. Leginkább a közel-keleti és a török konyha által kedvelt köret. A még éretlen vagy a meghántolt érett búzaszemeket párolják, kiszárítják, majd durvára összetörik . Mivel a bulgurt előzetesen párolják, ezért a magyarok által ismert búzadarától eltérően jóformán alig kell főzni, akár elég csak vízzel leforrázni. Az íze enyhén a dióra emlékeztet.
A bulgur kétféle méretben kapható: van nagyobb, rizsszem nagyságú fél-egész búzaszemekből álló, és egészen apróra tört, a búzadarához hasonlító. Előbbit köretként fogyasztják, utóbbi saláták, főtt ételek alapanyaga."

Kolléganőm görög felmenőkkel rendelkezik, tulajdonképpen ő ismertette meg velem ezt a gabonafélét. Ő salátának szokta elkészíteni, egy pikáns ecetes lével leöntve, felaprított mentával jó alaposan megszórva. És ő soha nem főzi, mindig csak forrázza a bulgurt.

Ellentétben velem. Én nagyjából úgy készítem mint a főtt rizst. Köretként szoktuk fogyasztani, sült húsok mellé.

Hozzávalók:
- bulgur
- paradicsom
- uborka
- lilahagyma
- só/ételízesítő
- olaj
- petrezselyem

A felaprított lilahagymát megfuttatom az olajon, majd rádobom a bulgurt, összekeverem és átforrósítom. Felöntöm dupla mennyiségű vízzel, sóval vagy ételízesítővel ízesítem.

Amint felszívta a vizet, hozzáadom a kockára vágott paradicsomot is, összefőzöm. A paradicsom levet fog ereszteni, így nem lesz száraz a köretünk. Végül belekeverem a meghámozott, felkockázott uborkát és a felaprított petrezselymet is. Még 3-4 percig párolom fedő alatt, majd azonnal tálalom.

Hidegen és melegen is egyaránt finom.


Nem írtam mennyiségeket, hiszen ezt mindenki úgy készíti, ahogy kedve tartja. Lehet kihagyni belőle hozzávalót, vagy esetleg mást tenni bele, csak a fantázia szabhat határt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése